A kálváriám


50 éves vagyok.
Az én kálváriám, 2002.  Április 9. kezdődött. Ekkor balesetet szenvedtem, a munkából hazafelé tartottunk, és az autóval nekimentünk egy fának. Az én sebesülésem volt a legsúlyosabb, én ültem az anyós ülésen. Eltört a gerincem, szilánkosra tört a jobb lábszáram alsó része, és még több kisebb zúzódást is szenvedtem. Gerincmerevítőt hordtam több hónapig, a lábam pedig gipszbe tették. Mankóval közlekedtem, több mint egy évig.
Na, de miért is?
Mert csontritkulás alakult ki a lábamba, és nem forrt össze a csontom. Ez, így még bárkivel elő fordulhat, de, az, hogy tizenegy hónapig semmit nem tettek, jártam kontroll vizsgálatokra, akkor az egyik főorvos kezelt, de az, pénz nélkül, (mint tudjuk) nem műtött meg. A végén rájött, nekem pénzem nincs, (honnan lett volna, már akkor több hónapja nyomorék voltam) átadott, egy fiatal orvosnak, aki közölte velem, hogy 50% esélyem van, hogy a csontom összeforr. Ezt akkor kevésnek tartottam, de jól végződött, és egy műtét után, ami abból állt, hogy a csípőcsontomból levágtak egy darabot, és behelyezték a sípcsontomba, és ennek segítségével, visszafordult a csontritkulási folyamat. Pár hónap múlva már botot használtam a járáshoz, és nem mankót.
De sokszor álmodtam róla, hogy elhagytam a mankót az udvaron, és a lábamon állva néztem vissza rá, és az után hirtelen megijedtem, hogy megyek el érte?
Na, szóval ez az orvos rendbe hozott, tudtam járni, támbottal. De, ha nem várnak 11 hónapot ezzel a műtéttel, hamarabb tudok járni, és az esély nem 50% lett volna, mert az időhúzásnak köszönhetően, a térdemig felritkultak a csontok a lábamban.
Na, de mint mondtam, helyre jöttem úgy, hogy bottal tudok járni, de álló, járó munkát nem végezhetek, emelni nem emelhetek, és olyan munkát sem végezhetek, ami hajolgatással jár.
De, akkor hol, és mit dolgozhatnék?
50 éves vagyok, mint említettem, és az OOSZI doktorai úgy határoztak, hogy megvonják a nyugdíjamat.
Ez 2007. Júniusában történt, azóta egy forintot nem kapok sehonnan.
A családom tart el, a feleségem, és a nagyobbik lányom.
Pedig a feleségem is beteg, mélyvénás trombózisa volt, azóta is gyógyszert szed.
Az, hogy kivontak a nyugdíjrendszerből, nem zavarna, abban az esetben, ha nem látnék magam körül olyan embereket, akik minden reggel beülnek a munkásautóba, és napról napra mennek dolgozni, és megkapják a nyugdíjukat is.
Én, aki nem tudok csak annyit dolgozni egész nap, mint más ember egy óra alatt, azt is csak állva, hajolgatás, és erőlködés nélkül, nekem nem jár egy fillér sem.
Tudok olyan esetről, amikor az illető kijelentette, VÉGLEGESÍTETTEM MAGAM, SOK PÉNZBE KERÜLT, DE MEGÉRTE!!!!!!
Szerintetek, ez hogy lehet?
Én, aki nem tudok tíz órát dolgozni egy nap, mint a balesetem előtt, itthon vagyok pénz nélkül, az, aki tud dolgozni, és keres havonta pénzt, az megkapja a nyugdíjat is.
És, lehet olyan, hogy sok pénzért véglegesítik az embert?
Hát, igen, akinek fizetése van, az sok mindent meg tud venni.
Én, egy csokit nem tudok venni évek óta a gyerekeimnek, karácsonykor is csak annyit tudok, hogy megpuszilom őket.
Vajon, hogy érzik magukat a doktor urak, ha hazamennek a családjukhoz, vajon eszükbe jut e, otthon, hogy ma is tönkre tettem egy családot a pénz miatt, mert kell a hely a statisztikába, a fizetős betegeknek?
Ha nem jut eszükbe, rosszabbak, mint a gyilkosok, mert azoknak talán, van lelkiismeret furdalásuk.
És, hogy, hogy bánnak az emberekkel?
Ők, a „doktor urak” azt hiszik, hogy a betegek, akik kint vannak a várószobában, mind, egytől egyik ostoba, tudatlan bunkók.
Pedig nem, csak nem mernek visszaszólni, mert félnek a következményektől, és ezt az orvosok ki is használják, úgy beszélnek velünk, mint a kutyával.
Minden második szavukkal megaláznak, az elsővel meg kinevetnek.
Mert, bizony kinevetnek, gucsmolnak, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy betapossanak a betonba.
Teljesen az ő lelkiállapotuktól függ, hogy meddig mennek el.
Nem hiába volt már perük a Miskolci orvosoknak, (talán még most is tart), de, ki tud nekik ártani.
Bárhova fordultam, sehol nem volt igazam, úgy tettek, mintha az orvosok fedhetetlenek lennének.
Hát, a kutya nem eszi meg a kölykét.
Én már közel 3 éve egy forintot nem kapok sehonnan, ha nem a feleségem és a lányom, éhen halnék, mint már említettem.
 Volt olyan orvos, aki felvilágosított, ha tanultam volna, olyan okos lennék mint ő, mert ő orvosilag jobban megtudta fogalmazni, hogy mi a bajom.
Panaszkodtam, hogy fáj a talpam, fáj a sarkam.
Erre ő.
Ne mondja így, mondja azt, hogy fáj a lába!
Na de, ha nem egyszerre fáj? Mondjam azt, hogy fáj a lábam, meg a lábam.
Szóval, ha Magyarországon nyugdíjas akarsz lenni, először meg kell valahogy teremteni rá a pénzt.
Írtam, Dr. Juhász Ferenc úrnak is, ő Magyarországon a vezetője az OOSZI orvosoknak, de nem volt semmi értelme, visszaírták az irodájából, hogy regisztráltassam magam a munkaügyi hivatalban.
Regisztráltam, de pénzt onnan sem kapok.
Szóval, nagyon úgy néz ki, annak ellenére, hogy már indult per az OOSZI orvosai ellen, A doktor úrnak meg sem fordul a fejében, hogy valami baj van a beosztottjaival.
Vajon miért nem?
Senkinek nem tűnik fel, hogy a doktor urak 50000 forintból tudnak költeni 500000 forintot.
Az ilyen meg éljen meg a levegőből.
De, ha valahol gyenge a vezetőség, ott erősek a beosztottak, és ők parancsolnak, vagy valami más van.
Ugye, a kutya nem eszi meg a kölykét, lehet irkálni a főnöküknek, ő is orvos, és ahol orvos van, ott nem lesz igaza a betegnek.
Voltam a munkaügyi bíróságon, de az OOSZI ügyvédje el sem jött, annyira biztos volt benne, hogy nekem bukta van.
A munkaügyi bíróságon, azt mondta a bírónő, hogy itt van vége, már nincs mit tenni.
Később kiküldtek egy levelet, hogy nem fellebbeztem, akkor a bíróságon, így az ügyemet lezárták.
Ugye ügyvédre nem volt pénzem, engem meg át b.....tak.
Úgyhogy így jártam.
Van egy iskolás lányom, akit évek óta nem tudok anyagilag támogatni, nem tudok neki egy kiflit venni tízóraira, vagyis, semmim nincs.
A mellett bezzeg a doktor urak jól élnek, a semmiért jól meg vannak fizetve, holott, csak az a dolguk, hogy megállapítsák, a betegről fizetett, vagy nem.
Nem érdekli őket az orvosi papír, lehet azon bármi, már amikor megy az ember elébük, el van döntve, nyugdíjas lesz az illető, vagy sem.
Vagy már előtte. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése